Etnikumok Afganisztánban

Afganisztán lakossága 1999-ben elérte a 26 milliót (ez huszonegy év alatt 9 milliós szaporulatot jelent!). Túlnyomó többségük indoiráni nyelveket beszél, a török nyelvű népelemek kisebbségben vannak. Az etnikai megoszlás 1999-ben a következő volt: 

Népcsoport	Lélekszám	Arány
Pastu	9 880 000	38 %
Tadzsik	6 500 000	25 %
Hazara	4 940 000	19 %
Üzbég	1 650 000	6 %
Egyéb (ajmak, türkmén, beludzs, kirgiz stb.)	3 030 000	12 %
Összesen	26 000 000	100%

(Forrás: CIA)

A nyelvi megoszlás nem fedi pontosan az etnikai csoportokat: a pastut a lakosság 38%-a, míg a perzsa keleti változatát, a darit 50% beszéli (mindenekelőtt a tadzsikok és a hazarák). A török nyelveket, elsősorban az üzbéget és a türkmént 11% használja. Rajtuk kívül mintegy harminc kisebb nyelvet beszélnek a különböző törzsi csoportok Afganisztánban. Az ország hivatalos nyelve a dari és 1934 óta a pastu. 

Afganisztán többségi etnikai csoportja a pastu. Saját nyelvükön az előző ezredforduló óta nevezik afgánoknak magukat, s az ország mai nevét róluk kapta. A pastuk legnagyobb tömegben a déli és délkeleti területeken laknak, s mintegy kilencmillió testvérük él a pakisztáni határ túloldalán. Jelentős számban találhatók azonban északon és nyugaton is. Törzsi szervezetben élnek: vagy letelepedve, falvakban, vagy mint nomád állattartók. Igen szigorú törzsi erkölcsi rendszerük az alapja a tálibok extrém fundamentalizmusának. A pastuk az iszlám többségi, szunnita irányzatának a hívei. A régi afgán főváros, Kandáhár körzetében élő Durrani-törzsszövetség tagjai közül került ki hagyományosan az ország politikai uralkodó elitje. Az utóbbi néhány évszázadban pastuk adták Afganisztán uralkodóit, leszámítva egy rövid közjátékot 1929-ben és a tadzsik Burhanuddin Rabbani (nem mindenki által elismert) uralmát 1992-1996 között. 

A pastu az indoiráni nyelvek keleti ágához tartozik, a perzsa csupán távolabbi rokona. Bár Afganisztán hivatalos nyelve, presztízsben elmarad a dari mögött. A legutóbbi időkig, ha egy pastu érvényesülni akart, a darit is meg kellett tanulnia. Fordítva ez nem volt igaz, a darit használó tadzsikok és hazarák közül viszonylag kevesen beszélték a pastut. A dari a perzsa keleti, Afganisztánban használatos változata. A Tadzsikisztánban beszélt tadzsik nyelv nem azonos az afganisztáni darival, sem Irán államnyelvével, a fárszival (nyugati perzsa): a tadzsikra jelentős mértékben hatottak a környező török nyelvek és az orosz.

Az afganisztáni tadzsikok alkották korábban a legnagyobb népcsoportot Afganisztánban, de mára a második helyre szorultak vissza. Nem oszlanak törzsekre, mint a pastuk. Leginkább Kabulban, Herátban és környékén, valamint az északkeleti területeken élnek, fel, egészen a tadzsik határig. Földművesek és iparosok, a Hindukus-hegység magasabban fekvő völgyeiben félnomád állattartók. Ők is szunnita mohamedánok. 

Velük ellentétben a harmadik legnagyobb nemzetiség többsége az iszlám síita irányzatához tartozik. Ők a hazarák, akik az ország középső, nehezen megközelíthető hegyvidéki területén, Hazáradzsátban élnek. Nagyobb számban találhatók még Kabulban és Mazár-i-Sarífban is. Utóbbi város 1998. évi elfoglalásakor a tálibok mészárlást rendeztek közöttük. A dari nyelv hazarák által beszélt változata számos török és mongol jövevényszót tartalmaz. A hazarák külsőre inkább közép-ázsiai (mongolid), mint perzsa jellemzőket hordoznak, esetükben ezért valószínűsíthető, hogy a történelem folyamán valamikor nyelvet cseréltek. Hazáradzsátot csak 1892-ben sikerült az afgán uralkodónak uralma alá hajtani, ekkortól kerültek pastu közigazgatási tisztviselők a területre. A hazarák csupán a múlt század második felében vették fel az iszlám hitet. Mióta a tálibok 1999-ben meghódították Hazáradzsátot, megindult a pastu törzsek beáramlása a területre. Nem minden hazara síita: egyötödük a szunnita irányzat híve.

A török népek közül az üzbégek élnek a legnagyobb számban Afganisztánban. Szunniták, a Hindukus-hegységtől északra, az üzbég határ közelében laknak. Főleg földműveléssel foglalkoznak. A szintén török türkmének északnyugaton, a Türkmenisztán melletti tartományokban, a kisszámú kirgiz a Wakhan-folyosó területén nomadizál. 

Számottevő, néhány százezres lélekszámmal rendelkeznek a nyugaton élő ajmakok, a herátiak (fársziknak is nevezik őket), a beludzsok délen, a núrisztániak, a bráhúik… sőt, néhány ezres zsidó, hindu és szikh közösségek is találhatók a városokban. 

Pontosabban találhatók voltak, mert 1992, a kommunista rendszer bukása óta a polgárháború már etnikai és vallási alapon folyt. A korábbi, Afganisztánra jellemző viszonylagos tolerancia elolvadt. Említettük, hogy a fő törésvonal a tadzsikok és a pastuk között húzódott, de hitük és autonómiájuk védelmében a hazarák is bekapcsolódtak a harcokba. A zsidók, hinduk és szikhek vallási okból emigrálni kényszerültek. 

A nemzetiségek elhelyezkedése folyamatosan változik, hiszen a harcok elől ezrek menekülnek el, elsősorban a városokba. A szembenálló felek nem egyszer elűzik a lakosságot a frissen meghódított területekről - ez a gyakorlat mindenekelőtt a tálibokra jellemző. Nincsenek egyértelmű frontvonalak, mert a különböző törzsek, etnikai csoportok többnyire lakóhelyük közelében csapnak össze a tálib milíciával, majd visszavonulnak a pusztaságba vagy a hegyek közé. A Talibán ezért is igyekszik áttelepíteni a vele szembenálló területek lakosságát, hogy szétzúzza az Északi Szövetség és a független törzsi csoportok etnikai bázisát. A lakosság etnikai térképe mindaddig változni fog, amíg végre béke nem lesz Afganisztánban.