A csecsen függetlenség 1991-es kikiáltása után az akkor éppen darabjaira hulló Szovjetunió vezetői úgy döntöttek, egyenlőre nem vezényelnek csapatokat a térségbe (sőt, az ott állomásozó alakulataikat is kivonják), hátha „magától” is megoldódik a probléma. A demokratikus eljárásokat megválasztása óta következetesen „hanyagoló” csecsen elnök azonban szilárdan tartotta magát, hatalmának megtartása érdekében semmilyen eszközöktől nem riadt vissza; előbb szétzavarta a parlamentet, majd szabályos háborúba kezdett a Moszkva által szponzorált politikai ellenlábasaival. A Csecsenföldön uralkodó káosz jó ürügyet szolgáltatott a sebeit nyalogató Oroszországnak, hogy végre megoldja a régóta húzódó konfliktust és újra rátegye a kezét a gazdag csecsen olajmezőkre és fontos olajvezetékekre.
1994
novemberében Borisz Jelcin orosz elnök 48 órás ultimátumot adott a Csecsenföldön
szembenálló feleknek arra, hogy befejezzék a harcot és leadják fegyvereiket.
Miután ez nem történt meg, az orosz alakulatok 1994. december 11-én átlépték
a csecsen határt, és kezdetét vette az öldöklés. A hivatalosan a törvényes
rend helyreállítását, a helyi oroszok védelmét és a terrorista csapatok
felszámolását zászlajára tűző offenzíva ugyan hamar elérte a csecsen fővárost,
de azt csak rengeteg vérveszteség árán, 1995. január végén sikerült bevenniük.
Dudajev elnök és hívei a déli hegyekbe menekültek, és partizánharcba kezdtek
az orosz csapatok ellen. A szövetségi hadsereg válogatás nélküli támadásai
következtében csaknem 250 ezer csecsen volt kénytelen elhagyni otthonát,
többségük a szomszédos Dagesztán felé vette útját. A halottak számát illetően
igen eltérő adatok láttak napvilágot, egy dologban azonban - a hivatalos
moszkvai álláspontot kivéve - minden forrás egyetértett: az áldozatok nagy
többsége a civil lakosság köréből került ki (a londoni Peace Pledge Union
információi szerint az 1994-95-ös csecsen háborúban elhalálozott 30 ezer
ember 80 százaléka civil volt!).
Az EBESZ közvetítésével 1995 tavaszán megkezdett béketárgyalások igazából csak azután gyorsultak fel, hogy Szamil Baszajev megmutatta Moszkvának, Oroszország lakói Csecsenföld határain túl sincsenek többé biztonságban. Baszajev neve akkor vált világszerte ismertté, amikor alakulataival elfoglalta a mélyen orosz területen fekvő Bugyonnovszk kórházát, és ott túszul ejtett több mint ezer túszt. Az akció, mely során azt irányító Baszejev a csecsenek szemében nemzeti hőssé, az orosz lakosság körében pedig elsőszámú közellenséggé vált, több tucat ember halálát okozta. A csecsen terrortámadást követően Oroszország úgy döntött, enged a zsarolóknak, és beszünteti csecsenföldi offenzíváját. Az 1995. július 30-án létrejött csecsen-orosz fegyverszüneti megállapodás azonban nem oldotta meg az egyik legfontosabb kérdést, Csecsenföld jogállását, így azt a hegyekben rejtőző csecsen vezető, Dzsohar Dudajev már létrejötte pillanatában bojkottálta. Az orosz és csecsen alakulatok közti összecsapások - ha hivatalosan nem is, de a keserű csecsen valóságban - folytatódtak.
1996 áprilisában aztán váratlan
fordulat következett be a csecsenföldi helyzetben: egy orosz rakéta kioltotta
Dzsohar Dudajev életét. Dudajev (képünkön) rejtélyes halála - és persze
nem utolsósorban a közelgő moszkvai elnökválasztás - egy csapásra felgyorsították
a politikai rendezés folyamatát. 1996 májusának végén létrejött egy sokáig
történelminek nevezett tűzszüneti megállapodás, mely június elsejei hatállyal
életbe is lépett. Az egyezményt 1996. augusztus 31-én egy átfogóbb elvi
megállapodás követte (Haszavjurti szerződés), mely öt évre függőbe helyezte
Csecsenföld jogi státusának rendezését. Az Alekszandr Lebegy és Aszlan
Maszhadov által aláírt dokumentum ezen felül rendelkezett az orosz csapatok
kivonásáról, a csecsenföldi helyzet normalizálásáról, valamint a csecsen-orosz
gazdasági és újjáépítési programok kidolgozásáról. 1996 novemberében megkezdődött
az orosz alakulatok kivonulása.
1997. január 27-én újra demokratikus
választásokat tartottak az orosz csapatoktól megtisztított Csecsenföldön.
Az elnökválasztás győztese csaknem 60 százalékos támogatottsággal a Moszkva
által is pártfogolt Aszlan Maszhadov lett. A második helyen Samil Baszajev,
szeparatista gerillavezér, a harmadikon pedig Zelimhan Jandarbijev végzett.
Maszhadov elnökké választása azonban csak átmenetileg oldotta meg a csecsen
konfliktust, az igazi konfliktusforrás, Csecsenföld jogi helyzetének „jegelése”
csak időleges és igen törékeny nyugalmat hozott a térség lakóinak.