A Samil Baszajev neve által fémjelzett, főleg a fiatalok körében népszerű szeparatista törekvések nyomása alatt Maszhadov képtelen volt megfelelni Moszkva igényeinek. Intézkedései eredménytelennek bizonyultak mind az oroszok elleni erőszak, mind a szervezett bűnözés visszaszorításában.
A
csecsen elnök nem tudta megakadályozni az ország iszlamizálódását sem,
a világi törvénykezést fokozatosan felváltotta annak muzulmán változata,
a saria. Mindezek következtében Maszhadov rövidesen elvesztette nemcsak
népének, de Moszkva bizalmát is. 1999 októberétől Putyin kormányfő csecsen
politikájában egyre inkább az emigráns csecsenek által alakított „Népi
Gyűlés”-sel való egyezkedés került előtérbe. A „terroristák” elkergetése,
a csecsenföldi helyzet „normalizálása” és az „emigráns kormány” hatalomra
juttatása azonban egy újabb fegyveres beavatkozást igényelt.
1999 szeptemberében a csecsen terrorizmus végérvényes megszüntetése érdekében az orosz légierő felújította támadásait Csecsenföld ellen. Kéthetes légi előkészítés után, több 60 ezer katona és 30 ezer belügyis részvételével megkezdődött a „második” szövetségi offenzíva. A ‘94-es csecsen háború kudarcaiból okuló orosz csapatok ezúttal sokkal könnyebben nyomultak előre. E „sikerhez” az alapos tüzérségi előkészítésen kívül a minőségibb katonaállomány (újoncokat nem vittek Csecsenföldre) és a minőségivel nagyobb zsold is hozzájárult. Mindeközben alaposan megszűrték az orosz sajtóba kerülő híreket is, így az offenzíva a sajtó által manipulált orosz társadalom teljes támogatottságát a háta mögött tudhatta.
Az
egyre erőteljesebb, néha komoly szankciókat is kilátásba helyező nyugati
tiltakozásokra Moszkva még fenyegetőbb hangvételű nyilatkozatokkal reagált.
A delíriumos álmából egyre ritkábban magához térő Jelcin például egy alkalommal
még az orosz nukleáris fegyvereket is szóba hozta, mint lehetséges választ
egy nyugati beavatkozásra. Az összecsapások közben folytatódtak, a menekültek
és a halottak száma meg csak nőtt. Május közepére az orosz csapatok minden
általuk előzetesen kijelölt pontot elfoglaltak, ez azonban korántsem jelentette
a szövetségiek teljes győzelmét; a déli hegyekben évek óta tartó kegyetlen
partizánharc tovább folytatódott. Rendszeressé váltak a már „felszabadítottnak”
hitt területek elleni csecsen rajtaütések is, melyek következtében az orosz
alakulatok még ma sem érezhetik teljes biztonságban magukat Csecsenföldön.
Hogy mikor lesz végre újra nyugalom
a régióban, egyenlőre senki nem tudja. Egy azonban biztos, Csecsenföld
június 8-a óta annak a Putyinnak a közvetlen irányítása alatt van, aki
még augusztus elején is úgy nyilatkozott a csecsenföldi beavatkozásról,
mint az orosz államiság védelme érdekében tett elengedhetetlen lépésről.
Amibe pedig, ugyebár, a külvilágnak semmi beleszólása nincs...