Csecsenföld szomorú sorsához valószínűleg gazdag olajmezői és a területén áthaladó igen fontos olajvezetékek is nagy mértékben hozzájárultak.
Az elemzők nagy része szerint Moszkva nem csupán a „csecsen banditizmus leküzdése” érdekében szánta rá magát a csecsenföldi offenzívára, hanem stratégiai célkitűzései között volt az is, hogy újra rátegye kezét a Gróznij környéki olajmezőkre, nagy kapacitású finomítókra, a még ezeknél is fontosabb olajvezetékekre és a Kaszpi-tenger felől Oroszországba tartó vasúti útvonalakra. A beavatkozás igazi célját jól mutatja az is, hogy a ‘96-os és a ‘99-es háború közt eltelt csaknem három „békeévben” az egyetlen dolog, amiben az oroszok meg tudtak egyezni a csecsenekkel, az a Kaszpi-tengeri olajlelőhelyekről Oroszországba tartó olajvezeték újjáépítése és üzembe helyezése volt. Mert bár a haszavjurti megállapodásban szó esett a csecsen-orosz gazdasági kapcsolatok helyreállításáról és bizonyos újjáépítési programok kidolgozásáról, Moszkva csak igen szűkösen csepegtette a pénzt a kaukázusi régióba, s ha ilyet tett, azt is csak akkor, ha neki (is) származott belőle haszna. A harcok alatt szinte teljesen elpusztított csecsen gazdaság így teljesen magára maradt, támogatás és segítség nélkül, ráadásul még a területén áthaladó csővezetékek után kapott tranzitdíjak is többnyire a szeparatista gerillák zsebébe vándoroltak.
A csecsen társadalom hagyományos felépítését a kétszáz éves orosz elnyomás sem tudta megváltoztatni. A ma több mint 120 nemzetségbe (tejp) tagozódó csecsen népet a legsötétebb kommunizmus idejében sem sikerült beolvasztani a szovjet társadalomba, a Kaukázusnak ezen pontján mindig is külön törvények uralkodtak. Persze azért az egyes tejpek között is létezett egyfajta hierarchia, mindig is voltak befolyásos, illetve kevésbé befolyásos nemzetségek; a tényleges hatalom többnyire az első csoportba tartozó 15-20 tejp kezében volt. Többek közt e társadalmi rendszer tartós illegalitásának köszönhetően alakult ki a csecsen maffia is, mely mára hatalmas és világszerte ismert alvilági hálózatot épített ki, s mely csak Moszkvában több ezres nagyságú szervezetet működtet, nem kis „sikerrel”.
A csecsen válság egyik legkényesebb pontja a csecsenek muzulmán vallása, Moszkva kaukázusi akciója ugyanis ezáltal nem csupán az alig 800 ezer fős csecsen lakosság, hanem az egész iszlám világ haragját magára vonta. A háború kitörését követően mudzsahidok százai érkeztek a térségbe, hogy felvegyék a harcot Allah ellenségeivel, s az utánpótlás is kifogyhatatlan: vallási fanatikusok ezrei csak a megfelelő hívószóra várnak, és már indulnak is a szent küldetésre. A két háború közti átmeneti időben ráadásul még radikálisabb változások következtek be: megindult a csecsen állam iszlamizálódása. S bár e fordulatot jó előre jelezték azok a „puhatolózó” intézkedések, melyek többek közt bevezették az alkoholtilalmat, nyilvános kivégzéseket rendeltek el, bizonyos iszlám öltözködési szokásokat kötelező érvényűvé tettek, mégis világszerte nagy meglepetést keltett, amikor Csecsenföldön hivatalosan is életbe léptették az iszlám törvénykezést, a sariát, és felállították annak bíróságait.
Olajvezetékek