Mint ahogy azt a FARC és a kormány közti tárgyalások is mutatják, a gerillák legfontosabb célkitûzései közé tartozik az ország gazdasági rendszerének átalakítása és ezen keresztül a szociális állapotok javítása. Van is min javítani.

Bár Kolumbia ásványkincsekben és energiahordozókban igen gazdag ország (szén, olaj, arany, ezüst, smaragd), természeti adottságait nem tudja jól kihasználni. Annak ellenére, hogy egyes becslések szerint 1995-ben 3,1 billió barrel olajtartalékkal rendelkezett, finomítói kapacitásának szûkössége miatt több feldolgozott olajtermékbõl (többek közt a benzinbõl) is behozatalra szorult. Szakértõi vélemények szerint az országot 2004-ben olajválság rázza majd meg, minden eddiginél súlyosabb szociális krízisbe taszítva Kolumbiát. A jelentés szerint Kolumbiának az elkövetkezõ 15 évben több olajra lesz szüksége, mint amennyit 1986 és 2000 között termelt, fogyasztott és exportált, s az ország az eladott olajért kapott pénzen nem tudja belsõ szükségleteit fedezni. Valahonnan azonban mégis elõ kell majd teremtenie azt a pénzt, és sokan attól tartanak, hogy ez az egészségügy és az oktatás rovására történik majd. A helyzetet súlyosbítják a FARC és az ELN gerilláinak állandó támadásai az olajvezetékek ellen.
De nem csak az energiahordozók gazdaságtalan felhasználásával nem ért a FARC egyet, hanem a kormány egész gazdaságpolitikájával. A gerillák elsõsorban igazságos földreformot és adórendszert követelnek, továbbá egy olyan agrárprogramot, mely során a parasztoknak „megérné” a kábítószer alapanyagok termelésérõl áttérniük a legális növények termesztésére. Hogy a FARC javaslatai valóban megoldanák-e az ország problémáit, nem tudni, egy azonban biztos, sürgõs változtatásokra van szükség. A kolumbiai szociális állapotok ugyanis több mint rémisztõek.

Az ENSZ 1999-es jelentése („Jelentés a kolumbiai emberi fejlõdésrõl”) szerint Kolumbiában jelentõs visszalépések figyelhetõk meg az életszínvonal, az oktatás, illetve az analfabétizmus leküzdésének tekintetében. A jelentés beszámol arról is, hogy a Kolumbiában véghezvitt gazdasági nyitás („apertura”) súlyos gazdasági válsághoz és a szegénység növekedéséhez vezetett, mert „a társadalmi rendszer ahelyett, hogy azoknak adna többet, akiknek kevés van, azoknak ad kevesebbet, akiknek a leginkább szükségük lenne rá”. Itt emlékeztetnek a szakértõk arra, hogy - és ezt a Pastrana-kormány által kidolgozott terv is elismeri - Kolumbiában a családok 55 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, 8,3 millió ember pedig egyenesen nyomorban. A munkanélküliség, bár hivatalosan csak 20 százalék körüli, a gazdaságilag aktív lakosság több mint felét érinti; nem is csoda, ha ezek az emberek mindent megtesznek azért, hogy komoly politikai erõvé szervezõdjenek. A „Munkanélküliek soha többé egyedül” kampány legfõbb célkitûzése az, hogy egy munkanélküliekbõl álló és azokat segítõ érdekvédelmi szervezetet hozzanak létre. Bajban van a nyugdíjrendszer is, mely Libardo Gonzales közgazdász jelentése szerint - orvoslat híján - néhány éven belül teljes fizetésképtelenségbe kerülhet. A kifizetés sok helyen már most is több hónapot késik, s a kormány ezeket a problémákat jobb esetben csak átmenetileg, rosszabb esetben sehogy nem tudja orvosolni.

Igen komoly problémát okoz az országnak a menekültkérdés kezelése. Az Emberjogi és Menekültügyi Tanácsadó Testület (CODHES) forrásai szerint a civil lakosság lakóhelyérõl való elûzését 47 százalékban a paramilitáris egységek, 35 százalékban a gerillák, 8 százalékban a hadsereg, 10 százalékban pedig egyéb fegyveres csoportok akciói váltják ki. Egy ENSZ menekültügyi biztos szerint a kolumbiai menekültkérdés egyike a legsúlyosabbaknak szerte a világon. Véleménye szerint az elûzések nem egyszerûen a kolumbiai fegyveres konfliktus következményei, hanem egy tudatos háborús stratégia részei. A CODHES adatai szerint 1985 és 2000 között mintegy kétmillió kolumbiait kényszerítettek erõszakkal lakóhelye elhagyására. A jelenség nem új Kolumbiában, amit jól mutat az a tény, hogy ma mintegy 6 millió kolumbiai él külföldön (csak az elmúlt 4 évben mint 800 ezer ember hagyta el az országot!). A menekültügy kezelését sokáig hátráltatta az a hivatalos álláspont, mely szerint az „elköltözések” legfõbb oka a szegénység elõl való menekülés. Csupán a kilencvenes években indult meg a kormány és a civil szervezetek közötti egyeztetés a kérdés kezelésére, mely folyamat keretében több addig hiányzó törvényt is hoztak. Egyes vélemények szerint a nemrégiben beindított Kolumbia-terv - a háborús konfliktus kiélezésével - tovább súlyosbítja majd a menekültkérdést.

 grafikon

  Forrás: CODHES
 

<<< Kolumbia