K o l u m b i a

Kifulladásig
Noha a kolumbiai konfliktusban résztvevõ felek közül ketten már tárgyalóasztalhoz ültek, Latin-Amerika leghosszabb ideje tartó polgárháborúja tovább folytatódik. Ez pedig azt jelenti, hogy Kolumbia népe továbbra is hiába várja a csupán a karácsonyi tûzszünetekbõl ismert békét, a végsõ megegyezésre egyenlõre esély sincs.
A konfliktus szereplõi
A kolumbiai polgárháború egyik legfõbb sajátossága, hogy sokszor nemcsak a kívülállók, de maguk a szembenálló felek sem tudják, ki kivel van, egy adott idõben ki ki ellen harcol.
Andrés Pastrana
A Pastrana név Andrés 1998-as megválasztása elõtt sem volt ismeretlen a kolumbiai politikai életben: 1970 és 1974 között már volt egy ilyen nevû elnöke az országnak, Misael Pastrana, aki egyébként nem más, mint jelenlegi elnök édesapja.

Döcögõ békerárgyalások
Pastrana mindjárt azzal kezdte, hogy 1998 novemberében kivonta a hadsereg csapatait a FARC által uralt zónából, átengedve ezzel a gerilláknak több tízezer négyzetkilométernyi területet. A FARC-ot azonban ez nem hatotta meg, legalábbis nem annyira, mint azt Pastrana várta, így a kormány érzékelhetõ közeledési szándéka ellenére a béketárgyalások még várattak magukra.
Kolumbia gazdasági és szociális helyzete
Mint ahogy azt a FARC és a kormány közti tárgyalások is mutatják, a gerillák legfontosabb célkitûzései közé tartozik az ország gazdasági rendszerének átalakítása és ezen keresztül a szociális állapotok javítása. Van is min javítani.

A Kolumbia-terv: gyógyszer vagy méreg?
Amikor Andrés Pastrana 1999 szeptemberében és októberében prezentálta a vezetõ gazdasági hatalmak elõtt Plan de Colombia (Kolumbia-terv) névre elkeresztelt nemzetmentõ programját, a világ tapsolt és erkölcsi és pénzügyi támogatásáról biztosította a kolumbiai elnököt.
A kábítószer szerepe
A kolumbiai kábítószer-termelés világméretûvé válása a ‘70-es évek közepére tehetõ, amikor is az „Operation Cóndor” nevet viselõ akciót követõen egy jó idõre befellegzett a mexikói marihuána-termelésnek. 
Ugrásra kész szomszédok
Kolumbiának belsõ fegyveres konfliktusain kívül közvetlen szomszédait sem árt folyamatosan szemmel tartania, bármikor megtörténhet ugyanis, hogy valamelyik „bekéredzkedik” a területére.
A válság kronológiája
Linkek és bibliográfia
Kolumbia térkép

 
 
Írta: Marinov Iván

 Kiadja: INDEX

 Minden jog fenntartva!