Szingalézek és tamilok
A konfliktus gyökerei
Etnikumok
Sri Lankán három számottevő létszámú etnikai csoport él: a szingalézek, a tamilok és a muzulmánok.
A szingalézek a szanszkrittal rokon indoárja nyelvet beszélnek és a teravada (más néven hinajána) buddhizmus követői, amely a szerzetesi eszményt hangsúlyozza és amely szerint a megvilágosodást csak kevesek érhetik el. Az egyháznak és szerzeteseinek igen nagy tekintélye van a kasztrendszerben élő lakosság körében. A szingalézek a 18,5 milliós lélekszámú sziget lakóinak 74%-át (mintegy 13,7 millió fő) teszik ki.
A gazdag kulturális hagyományokkal rendelkező tamilok összesen körülbelül 3,2 milliónyian vannak. Nyelvük nem az indoárja, hanem a dravida nyelvcsaládhoz tartozik. Az úgynevezett ceyloni tamilok i.sz. 1000 körül már bizonyosan a sziget északi és keleti partvidékén éltek. Ők vannak többségben, míg az indiai vagy ültetvényi tamilokat az elmúlt százötven év során a britek telepítették be a sziget középső vidékére, hogy a tea- és egyéb ültetvényeken dolgozzanak. A világon mintegy 57 millió tamil él, legtöbbjük Sri Lankával szemben, India Tamil Nadu szövetségi államában. Jelentős diaszpóra található Myanmarban, Malajziában, a Fidzsi-szigeteken, Mauritiuson, Afrika keleti és déli részén, Európában, sőt, a Karib-tengeri szigetvilágban is. A ceyloni és az ültetvényi tamilok között mellesleg meglehetősen gyér az érintkezés (pl. házasság), kasztrendszerük is eltér.
A muzulmánok (7,5%, 1,39 millió fő) a kora középkori arab kereskedők leszármazottai, javarészt a keleti partvidéken élnek, vegyesen, de nem túl nagy barátságban az ottani tamilokkal. (A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) szerint a terület az Eelam része.)
Bár a szingalézek jövevényekként tekintenek a tamilokra, valójában ők maguk is bevándorlók. A sziget eredeti lakóiból, a vadászó vedda törzsek tagjaiból mára csupán néhány ezer fő maradt. Falvakba telepítették őket, ma földművesként kénytelenek dolgozni. Vadászterületeiket elvették, művelés alá fogták. Tíz éve született ugyan egy döntés, hogy vissza kell kapniuk ezeket, de a tamil háború miatt minden terület-átengedés vörös posztó a szingalézek szemében. A veddák életformája letűnt, lassan asszimilálódnak a többséghez.
A viszály magvai
A szingalézek (szó szerint: az "oroszlán nép") nemzeti eposzuk, a Mahavamsa szerint az i.e. V. században érkeztek a szigetre Északnyugat-Indiából. Legyőzték az itt lakó "démonokat", és, mint választott nép, meghonosították az indiai magaskultúrát. Valójában már korábban is éltek itt földműveléssel foglalkozó, vasat és kerámiát használó lakosok. Az indoárja betelepülés is valószínűleg több hullámban ment végbe, és igen korán kialakultak a kapcsolatok a szigettel átellenben fekvő dravida nyelvű népekkel - köztük a tamilok őseivel. A szingaléz hagyomány azonban a Mahavamsára hivatkozva az oroszlán nép tagjait tekinti a sziget egyedüli jogos birtokosának. Ez a meggyőződés mélyen gyökerezik a többségi népcsoport tudatában, felháborítva a tamilokat.
A szingalézek a dél-indiai tamil államokkal hol békés, hol ellenséges kapcsolatban álltak. Az előző ezredforduló óta a szubkontinensről áttelepült tamiloknak többször sikerült önálló királyságot létrehozni a sziget északi területein. Fővárosuk évszázadokon át Jaffna volt. A hindu vallású tamil királyság és a Kandy központú buddhista szingaléz állam a XIX. század elején végül a britek uralma alá került.
A gyarmatosítók 1833-ban egységesítették a sziget közigazgatását - azaz ekkor tűnt el a különbség a korábbi szingaléz és tamil királyságok területének adminisztrációja között -, azonban ügyeltek arra, hogy a helyi hagyományokkal ne kerüljenek ellentétbe. A britek Ceylon igazgatása során elsősorban az urbanizáltabb tamilokra támaszkodtak, mivel a szingalézek túlnyomó többsége földműves volt. Előbbiek jobban ki tudták használni a gazdasági lehetőségeket, ezért jobb anyagi körülmények közé kerültek, mint a legtöbb szingaléz. Ezek irigységgel tekintettek az eltérő vallású, más nyelvű, más kultúrájú tamilokra. A helyzeten nem javított, hogy a XIX. század közepétől a gyarmatosítók az ültetvényekre több százezer mezőgazdasági munkást telepítettek - ők a mai ültetvényi vagy indiai tamilok. A betelepítés a sziget központi részét, az ősi szingaléz területeket érintette, nem csoda, hogy a többségi nemzetiség nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Várták, hogy mikor tehetik "arányosabbá" a közigazgatást és a gazdasági életet.
A függetlenség 1948. évi megadásakor a britek Ceylont egységes államként kezelték, de a szigetország olyan alkotmányt kapott, amely garantálta a kisebbségek jogait. Az első - természetesen szingaléz többségű - ceyloni parlament azonban két olyan törvényt is hozott, amely a tamilok számára sérelmes volt. Az új, független állam zászlójául a Kandy-i Királyság oroszlános lobogóját választották, amelyet csupán mintegy kiegészít a tamilokat jelképező sárga és a muszlim közösséget szimbolizáló zöld csík. A lépés üzenet értékű volt. A tamilok ebben azóta is a szingaléz dominancia jelképét látják, mivel az általuk javasolt trikolort (minden népcsoportnak egy-egy szín) a parlament elvetette.
Kevésbé volt jelképes az a döntés, amely csak az 1949 novembere előtt, ceyloni apától a szigeten született személyeknek adta meg az állampolgárságot - több százezer ültetvényi tamilt fosztva meg ezzel a szavazati és egyéb jogoktól. Tőlük elvárták, hogy szép fokozatosan települjenek vissza Indiába. (India hajlandó volt befogadni egy részüket, s több, szervezett visszatelepülési hullámra is sor került.) A tamilok szerint ezáltal a voksolásra jogosultak között 33-ról 20%-ra esett vissza az arányuk, s a szingalézek abszolút többséghez jutottak a parlamentben.