S r í  L a n k a 

Írta: Olter László
 
 


Szingalézek és tamilok
A szingalézek a szanszkrittal rokon indoárja nyelvet beszélnek és a teravada (más néven hinajána) buddhizmus követői, amely a szerzetesi eszményt hangsúlyozza és amely szerint a megvilágosodást csak kevesek érhetik el. Az egyháznak és szerzeteseinek igen nagy tekintélye van a kasztrendszerben élő lakosság körében. A szingalézek a 18,5 milliós lélekszámú sziget lakóinak 74%-át (mintegy 13,7 millió fő) teszik ki. 




 
 

Út a háborúhoz
Az ötvenes évek elején az ország romló gazdasági helyzete megteremtette a tömegbázist egy nacionalista politikai erő fellépéséhez. S. W. R. D. Bandaranaike (Kumaratunga elnök asszony édesapja) Sri Lankai Szabadságpártja "balról előzte" a függetlenség elnyerése óta hatalmon levő, konzervatív, brit stílusban politizáló Egyesült Nemzeti Pártot (UNP). Bandaranaike a keresztény-nyugati kultúrával szembeni ellenérzést meglovagolva a szingaléz kultúra védelmezőjének kiáltotta ki magát, s kiadta a jelszót: "veszélyben a buddhizmus". 

 



 
 

A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei
A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) elődje 1972-ben alakult "Tamil Új Tigrisek" néven. Az alapító és vezető, Velupillai Prabhakaran egy interjú során kifejtette, azért választotta a "tigris" elnevezést, mert a tamilok számára az a szabadságharcot jelképezi, ezenkívül utal gerillahadviselésük módjára. A szervezet mai nevét 1976-ban vette fel. 
 
 


 
Kevés az esély a gyors megoldásra

Mivel az elmúlt öt év tanulsága szerint a háborúban egyik fél sem képes döntő győzelmet aratni, a kompromisszumos politikai megoldás látszik az egyetlen kiútnak. Ennek azonban több akadálya is van. 

Mindenekelőtt az emberek gondolkodásmódja. Az LTTE nem hajlandó kevesebbel beérni, mint a kormányerők kivonása és a függetlenség kikiáltása. A szingalézek az egész szigetet a sajátjuknak érzik és még az autonómia megadása elől is elzárkóznak, amint azt az utóbbi hónapok reformellenes tüntetései megmutatták. Az alkotmányterv beterjesztésekor nehézfegyverekkel és katonasággal kellett körülvenni a parlamentet - nem csupán a tigrisek öngyilkos támadásainak kockázata miatt. A kompromisszumra kész szingalézeket árulónak tartják, testi épségük, életük veszélyben van. Ugyanez a helyzet a tamilok esetében is, csak őket nem a szingaléz nacionalisták, hanem az LTTE bosszúja fenyegeti. 

A buddhista egyház kiváltságos helyzetét és befolyását félti. Tekintélye óriási, tömegeket képes az utcára vinni. Augusztusban több szerzetes is éhségsztrájkba kezdett az alkotmánytervezet elleni tiltakozásul. Chandrika Kumaratunga hiába kérte személyesen az egyházi vezetők támogatását és áldását. Ezért választási szövetséget kötött az MEP-vel - azzal a keményvonalas szingaléz nacionalista párttal, amely legerőteljesebben ellenezte az alkotmánymódosítást. Így fricskát adott az egyháznak, amely azt remélte, hogy az MEP vezeti majd a szingaléz nacionalistákat a választásokon. Ezzel a lépéssel azonban megkérdőjeleződik a reformszándék komolysága.

Velupillai Prabhakaran (lásd. a képen!), az LTTE vezérének hajthatatlansága a harmadik tényező. Az LTTE eddig két békekezdeményezést rúgott fel (1987-ben és 1995-ben). A tamil vezér a harcon kívül semmihez nem ért és nem óhajtja megkockáztatni, hogy egy esetleges kompromisszum és az azt követő demokratizálódás során elveszítse hatalmát. Inkább folytatja a küzdelmet, hiszen népi felszabadító hősként befolyása garantált - az lenne az áhított győzelem után is. Gerillái élén ő alakíthatná ki a független Eelam politikai berendezkedését. Ha pedig mégis hajlana a kompromisszumra, tulajdon kreatúrái, a fanatikus felszabadító tigrisek fordulnának ellene.

Vannak azért bíztató jelek is. Egyre nő azoknak a szingalézeknek a száma, akik a békés, kompromisszumos megoldást sürgetik. Vezetőjük egy Vajira nevű buddhista pap. A mozgalom, amely a Nemzeti Szövetség a Békéért nevet viseli, női szervezeteket, üzletembereket, sőt, egyházi személyiségeket is sorai közt tudhat. Sajnos azonban a többség számára a háború nem több távoli mennydörgésnél. Az időről-időre megismétlődő öngyilkos terrorakciókat leszámítva nincs jelen a mindennapokban. Csupán az északi és keleti területek lakóit érinti közvetlenül, meg a jórészt falusi származású sorkatonák szegény sorsú családjait. Ez nem biztos, hogy elegendő egy széles háborúellenes front létrejöttéhez. A béke nincs elérhető közelségben. 

Pedig a tizenhét esztendeje folyó nyílt fegyveres konfliktus nélkül Srí Lanka a legdinamikusabban fejlődő országok közé tartozhatna. A Világbank szakértői szerint a háború a szigetország bruttó hazai összterméke két százalékát emészti fel minden évben. Nem beszélve a tönkrement életekről és a halálos áldozatok egyre növekvő számáról. 

Polgárháború vagy függetlenségi harc?

2000 szeptembere és október első harmada parlamenti választások jegyében telik Srí Lankán. A voksolás tétje, hogy a köztársasági elnök, Chandrika Kumaratunga asszony baloldali Népi Szövetsége (PA) képes-e 1994 után másodszor is többségre jutni a nemzetgyűlésben, vagy az ellenzéki Egyesült Nemzeti Párt (UNP) kerül hatalomra. 

A két csoportosulás közötti különbség nem elsősorban gazdaság- vagy társadalompolitikai természetű. Bár a Népi Szövetség magját alkotó Srí Lankai Szabadságpárt (SLFP) a hatvanas, majd hetvenes években klasszikusan szocialista gazdaságpolitikát folytatott (széles körű államosítás, a nemzeti össztermék mintegy felének állami szubvenciókra költése) 1994-es választási győzelme után ez megváltozott. A korábbi UNP-kormány gazdaságpolitikájához hasonlóan erősítik a magánszektort és privatizálják az állami vállalatokat. Ennek köszönhetően az ország gazdasági fejlődése a kilencvenes évek eleje óta töretlen. Az elemzők 2000-re 5,5%-os növekedést jósolnak egyszámjegyű infláció mellett. (Utóbbi is fél évtizedes trend már.) A dinamikus fejlődést hátráltatja a bürokrácia és a munkavállalók erőteljes érdekérvényesítő ereje - a kilencvenes évek közepén több szektor privatizációját sikerült késleltetniük.

Az Indiai-óceánban elhelyezkedő szigetország fő gondja nem a gazdaság, hanem az immár tizenhét éve tartó polgárháború. A sziget északi és keleti partvidékén élő tamilok gerillái 1983 óta folytatnak nyílt, fegyveres harcot a tamil Eelam (haza) függetlenségéért. A gerillák a területen a brit hódítás előtt fennállt tamil államot akarják újjáteremteni, ez tehát számukra függetlenségi háború. A szingalézek ezzel szemben jövevényeknek tekintik a tamilokat és tagadják azok jogát az önálló államhoz, sőt, az autonómiához is, mert azt az elszakadáshoz vezető első lépésként értékelik. 

A harcoknak napjainkig mintegy hatvanezer áldozata van és egymillió tamilt űzött el az otthonából. A Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei (LTTE) tevékenysége nem korlátozódik a lakosság mintegy egyötödét kitevő kisebbség területére. A "felszabadító tigrisek" a fővárosban és a többségi szingalézek lakta vidékeken elkövetett öngyilkos merényleteik révén váltak világszerte hírhedtté. Legnagyobb visszhangot kiváltó tettük Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök meggyilkolása volt 1991-ben. 

Kumaratunga Népi Szövetsége a korrupció letörésének ígérete mellett éppen azáltal jutott hatalomra hat évvel ezelőtt, hogy véget kívánt vetni az öldöklésnek. Ennek érdekében előbb tárgyalásokba kezdett az LTTE-vel, majd annak kudarca után alkotmánymódosítást készített elő. Közben a srí lankai fegyveres erők nagy erőkkel folytatták a harcot a tigrisek szétzúzásáért. 

A hadsereg 1995 decemberében bevette az öt éve az LTTE kezén levő Jaffna kikötőjét, amit a tigrisek az Eelam fővárosának tekintenek. A kezdeti sikerek után azonban kudarc kudarcot követett. A tamillakta terület erdős hátországát, a Vanni dzsungeleit nem sikerült megtisztítani a gerilláktól és nem sikerült egyértelműen kézben tartani a Jaffnát a sziget közepén fekvő ősi szingaléz fővárossal, Kandyval összekötő A9-es főutat sem. Pedig ennek stratégiai jelentősége volna: egyrészt szárazföldön lehetne utánpótlást szállítani Jaffnába, másrészt kettévágná az LTTE uralma alatt levő területeket. Ehelyett a tigrisek indítottak ellentámadást 1999 novemberében és áprilisra már a Jaffnai-félsziget kapujában álltak. A demoralizált hadsereg 10 000 emberrel sem volt képes tartani a kulcsfontosságú Elefánt-átkelőnél levő erődített támaszpontot, ezért heteken belül várható volt Jaffna tamil kézre kerülése. Májusban még az is szóba került, hogy az indiaiak mentsék ki a félszigeten rekedt 40 000 kormánykatonát. Erre azonban az elnök asszony határozott nemet mondott. Úgy tűnik, igaza lett, mert a tigrisek azóta sem tudtak bevonulni Jaffnába. Kemény harcokban csapnak össze a kormányerőkkel, amelyek tartják magukat. 
 

Kudarcba fulladt alkotmányozás

A harcok közben a politikai manőverezés is folyt. A Népi Szövetség 1995-ben előterjesztette az alkotmánymódosítás első változatát, amelynek lényege a buddhista vallás szupremáciájának a megőrzése mellett (a lakosság 74%-át kitevő szingalézek a teravada (hinajána) buddhizmus hívei, egyházuknak nagyon komoly befolyása van) a hatalom egy részének átadása a tartományi önkormányzatoknak. Ez az úgynevezett devolúció. Európában például a Tony Blair vezette brit kormány Skócia és Wales lakóinak a javára mondott le a kérdéses területek fölötti szuverenitása egy részéről és hasonló lépésre készül a francia kormány is Korzikával kapcsolatban.

Az új alkotmány eleve elfogadhatatlan volt az LTTE számára, de a mérsékelt tamil pártok kezdetben támogatták. A Népi Szövetségnek azonban nem volt meg a kétharmados parlamenti többsége, ezért egyezkednie kellett a Kumaratungáék által leváltott, ellenzékbe szorult UNP-vel. Csak 2000 nyarára sikerült megállapodásra jutniuk az alkotmány szövegét illetően. Az UNP azonban egy ponton határozottan szemben áll a kormánykoalícióval. Srí Lankán elnöki kormányzás van: a közvetlenül választott köztársasági elnök rendelkezik a végrehajtó hatalommal. A reform előirányozza a francia típusú elnöki rendszerről való átállást a parlamentnek felelős miniszterelnöki kormányzásra. Az UNP azonnal át akar térni az új rendszerre, míg a Népi Szövetség egy hatesztendős átmeneti időszakot képzel el. (Hogy, hogy nem, Kumaratunga hivatali ideje is véget érne addigra.)

Az elnök asszony még a parlament megbízatásának augusztus 24. előtti lejártáig keresztül akarta verni az új alkotmányt, de az utolsó pillanatban (augusztus 3-án) beterjesztett szöveg megtárgyalását végül leállította, a parlamentet feloszlatta és október 10-re kiírta a választásokat. 

A kormány visszakozásának a reformmal szembeni széles körű ellenállás volt az oka. Az LTTE a függetlenségen kívül hallani sem akar más megoldásról. A mérsékelt tamil pártok ma már egyöntetűen elutasítják a tervezetet, mert az UNP-vel folytatott többéves alkudozás kigyomlált belőle sok, a tamil autonómiára vonatkozó garanciát, ráadásul fenntartja a buddhizmus sokat sérelmezett kiváltságos pozícióját (a tamilok többségükben hinduk). Számos szingaléz nacionalista csoport, köztük a maóista Népi Felszabadítási Front (JVP), amely a szegény falusi szingalézek körében népszerű, határozottan az új alkotmánnyal szemben foglalt állást, mert szerintük az túl sok engedményt tesz a tamiloknak. Hasonlóképpen vélekedik a buddhista egyház is. Egyikük ellenkezését sem lehet félresöpörni. A szingaléz nacionalista tömörülések támogatására a stabil kormányzáshoz van szükség. A radikális JVP a hetvenes évek elején, majd a nyolcvanas évek végén két véres felkelést robbantott ki a kormány ellen a déli, szingalézek lakta területeken. Az egyház jelentős befolyással bír a lakosság többsége körében. A Legfelsőbb Bíróság - amelynek a véleményét a kormány kikérte az alkotmánytervezetről - úgy döntött, hogy azt elfogadása esetén népszavazáson is meg kell erősíteni. Erre pedig a jelenlegi közhangulatban kevés az esély. 

A kormánykoalíció számára katasztrofális következményekkel járt volna az új alkotmány parlamenti leszavazása nem sokkal a választások előtt. Kumaratunga most arra számít, hogy a Népi Szövetségnek sikerül ismét többséget szereznie a parlamentben. Ha a tervezetnek nem lesz meg a kétharmados támogatottsága, az elnök asszony alkotmányozó nemzetgyűléssé alakítja át a parlamentet, ahol egyszerű többséggel is el lehet fogadtatni reformot. A választásokra való felkészülés jegyében Kumaratunga fiatalított. Augusztus 8-án édesanyja, a 84 éves miniszterelnök Siriramo Bandaranaike nyugállományba vonult. A valódi hatalom ugyan mindvégig Kumaratunga elnök asszony kezében volt, de a szingalézek számára Bandaranaike a hatvanas-hetvenes évek szegényeket támogató szociális intézkedéseit jelentette. Az idős politikusnő ekkor két ciklusban is az ország miniszterelnöke volt, s nevéhez a tamilokkal való viszonyt elmérgesítő intézkedések fűződnek. (Út a háborúhoz) Helyét a bel- és ültetvényügyi miniszter, Ratnasiri Wickramanayake vette át.

Az ellenzéki UNP időközben bejelentette, hogy csakis kiterjedt társadalmi vita és pozitív kimenetelű népszavazás után tartja elképzelhetőnek bármilyen új alkotmány bevezetését, a tamilok lakta északon és keleten felállítandó ideiglenes autonóm tanácsokba pedig az LTTE képviselőit is bevenné. 
 

Megnyerhetetlen háború

A jelenlegi kormánykoalíció hallani sem akar az LTTE szerepvállalásáról az eljövendő autonóm tanácsokban. Pedig amikor május végén Jaffna eleste küszöbön állónak tűnt, Kumaratunga kétségbeesésében még abba is beleegyezett volna, hogy Velupillai Prabhakaran, az LTTE vezére legyen az autonóm terület "főminisztere". 

Azóta azonban stabilizálódott a hadi helyzet. Kumaratunga felemelte a védelmi költségvetést, kemény cenzúrát vezetett be, és olyan szükségintézkedéseket, amitől az emberi jogi aktivisták hátán feláll a szőr. Srí Lanka 28 milliárd rúpiával megemelte ez évi katonai kiadásait, felvette Izraellel a harminc éve megszakított diplomáciai kapcsolatot és gyorsan rendelt tőle néhány harci repülőgépet. Nemzetközi fegyverkereskedőktől további harci eszközöket vásárolnak, holott nem a tízszeres túlerőben levő kormánycsapatok felszereltségével, hanem nagyon rossz moráljával van baj. A katonák rettegnek a tigrisektől és maguk a tisztek is értelmetlennek tartják már a vérontást. Tömegesek a dezertálások. A kormányerőkkel szemben fanatizált fiatal gerillák állnak, akiknek a fegyverei egyre hatékonyabbak és élvezik a lakosság támogatását. A hadsereg és a biztonsági erők ugyanis pontosan ugyanazokat a hibákat követik el, mint az amerikaiak Vietnamban vagy a szovjetek Afganisztánban: a veszteségek csökkentése érdekében polgári célpontokat is lőnek, ha tigriseket gyanítanak a körzetben. Minden tamilt potenciális terroristaként kezelnek. 

A hadi zónákban élő tamilok mozgását korlátozzák. A gyanús személyeket a terrorizmusellenes törvény és az elnöki rendeletek felhatalmazásával élve bírósági ítélet vagy külön letartóztatási parancs nélkül tartják fogva. A kínzás bevett gyakorlat. A hadsereg  egységei műveleti bázisaikat a felszabadító tigrisek aknavetőitől és öngyilkos merénylőitől való félelmükben nem egyszer iskolák szomszédságában állítják fel. Rendszeresen érkeznek jelentések atrocitásokról, amit az LTTE propagandája azonnal világgá röpít. (Mellesleg a hadsereg hasonló brutalitással bánt el a maóista JVP szingaléz felkelőivel is annak idején.) A biztonsági erők magatartása a tigrisek malmára hajtja a vizet. A szinte kizárólag szingalézekből álló hadsereget a legtöbb tamil idegen megszálló erőnek érzi, míg az LTTE harcosait úgy tekintik: "a mi fiaink".

A "fiúk" nemcsak a colombói kormány, hanem a szomszédos India számára is fejfájást okoznak. Egyrészt a szigetországgal átellenben fekvő Tamil Nadu szövetségi állam mintegy ötvenmilliós, többségében tamil népessége leplezetlen rokonszenvvel figyeli és támogatja is az LTTE küzdelmét. Májusban az állam főminisztere, M. Karunanidhi felvetette a szigetország békés szétválásának lehetőségét Csehszlovákia mintájára. Rámutatott, hogyan veszítették el a tamilok jogaikat Kumaratunga apjának, majd édesanyjának uralma alatt. (Mindketten miniszterelnökei voltak az országnak és uralmuk biztosítása érdekében rájátszottak a szingaléz sovinizmusra.) Karunanidhi a kijelentést követő felzúdulás miatt persze mosakodni kényszerült, de véleményét fenntartotta. Másfelől India, mint államszövetség, határozottan ellenez minden fegyveres szeparatizmust, hiszen a tamilok kiválása precedenst teremtene a térségben és példaként szolgálna az Indiától elszakadni akaró kasmíri lázadók számára. Nem véletlen, hogy a szubkontinens nagy értékben ad el katonai felszerelést a srí lankai kormánynak, sőt, 1987-1990 között békefenntartó erőt állomásoztatott a szigeten, amiért később Radzsiv Gandhi az életével fizetett. 

A hadfelszerelés azonban nem elegendő a háború megnyeréséhez. Kumaratunga kormánya komoly fejlesztési támogatásokat pumpál az északi és keleti területekre. A menekülttáborokban a tamilok nem egyszer jobb anyagi körülmények között élnek, mint szülőfalujukban. Mégis, ezzel nem sikerül megnyerni a helybeli lakosság szívét. Ők megszállóknak tekinti a srí lankai hadsereget. A katonák erőszakoskodásai és túlkapásai elidegenítik őket Colombótól. Tudják ráadásul, hogy a "megszállókkal" való együttműködés a tigrisek bosszúját vonja maga után.