Út a háborúhoz
Az ötvenes évek elején az ország romló gazdasági helyzete megteremtette a tömegbázist egy nacionalista politikai erő fellépéséhez. S. W. R. D. Bandaranaike (Kumaratunga elnök asszony édesapja) Sri Lankai Szabadságpártja "balról előzte" a függetlenség elnyerése óta hatalmon levő, konzervatív, brit stílusban politizáló Egyesült Nemzeti Pártot (UNP). Bandaranaike a keresztény-nyugati kultúrával szembeni ellenérzést meglovagolva a szingaléz kultúra védelmezőjének kiáltotta ki magát, s kiadta a jelszót: "veszélyben a buddhizmus".
Kijelentette, hogy csak a szingaléz lehet a szigetország hivatalos nyelve, mivel mind az angol, mind a tamil idegen jövevény. Demagógiájának köszönhetően sikerült is megnyernie az 1956-os választásokat. A szingaléz lett az egyedüli hivatalos nyelv. Azokat a köztisztviselőket, akik nem tudták vagy nem voltak hajlandók letenni a kötelező nyelvvizsgát, elbocsátották. A tamilok békés tiltakozása hatására ugyan megegyezett azok vezetőjével, hogy az északi és a keleti területeken a kisebbség autonómiát kap, nyelvét használhatja a közigazgatásban és a kormány rendezi az ültetvényi tamilok helyzetét (Bandaranaike-Chelvanayakam paktum), de a buddhista egyház nyomására a megállapodás írott malaszt maradt.
1958-ban napokig tartó véres, szervezett pogromok folytak a tamilok ellen a nagyobb városokban. A hivatalos változat szerint egy szingaléz meggyilkolása váltotta ki az öldöklést. Valójában a tamil Föderalista Párt (amely államszövetséggé szerette volna Ceylont alakítani) éves kongresszusára induló küldötteket akarták a szingaléz szélsőségesek megfélemlíteni és ebből nőtt ki az öldöklés. Az események megdöbbentették a sziget lakóit és precedenst teremtettek az erőszakra. Az egyik tamil parlamenti képviselő ezután hirdette meg a független Eelam (haza) gondolatát, de a tamilok ekkor még nem kívántak az elszakadásért küzdeni.
Bandaranaikét
1959-ben meggyilkolta egy buddhista szélsőséges. Özvegye, Siriramo Bandaranaike
lett a miniszterelnök (lásd. a képen), aki folytatta férjének populista
politikáját. A nyelvtörvényt szigorúan végrehajtatta, továbbvitte a széles
körű szociális juttatások, valamint a földreform bevezetésére, az államosításokra
és a külföldi befektetők elriasztására szolgáló intézkedéseket. Az oktatás,
az orvosi ellátás ingyenes volt, a legszegényebbek élelmiszer-támogatást
kaptak. A hazai piacot védte a külföldi versenytől. Eközben, az állami
szubvenciók és a magas szociális juttatások miatt az állam eladósodott.
Bandaranaike igyekezett a sajtót is ellenőrzése alá vonni.
Az UNP az 1965-ös választások előtt szövetséget kötött a ceyloni és az ültetvényi tamilokat képviselő pártokkal és sikerült kiütnie a nyeregből Bandaranaikét. Nem tudta azonban kivédeni a rizs világpiaci árának hirtelen megemelkedésével és kénytelen volt csökkenteni a Bandaranaike által bevezetett élelmiszersegély-adagokat. A tamil szövetségeseinek kielégítésére hozott intézkedések felbőszítették a szingaléz nacionalistákat. Mindkét esetben zavargásokra került sor.
Siriramo Bandaranaike kihasználta a helyzetet, és miután két másik baloldali párttal választási koalíciót kötött, megígérte a rizsfejadagok felemelését, földreformot, a hazai és külföldi pénzintézetek államosítását és új alkotmányt. Támadta az UNP-t, amiért az együttműködött a tamil szervezetekkel. Sikerült is győzelmet aratnia az 1970-es választásokon.
Bandaranaike valóban baloldali fordulatot hozott a gazdaságpolitikában. A külpolitikában a szocialista tábor felé fordult és új alkotmányt vezetett be. Ceylonból Sri Lanka lett, élén köztársasági elnökkel. A buddhizmust gyakorlatilag államvallássá tették, bár a többi egyház híveit nem akadályozták hitük gyakorlásában. Az 1948-as alkotmány kisebbségvédelmi passzusait egyszerűen kihagyták. A kormány ezenkívül bevezette az egyetemi "arányosítást", ami a szingalézek számára alacsonyabb felvételi ponthatárt írt elő, mint a tamil fiataloknak. Ezek az intézkedések radikalizálták a tamilokat, akik létrehozták az Egyesült Tamil Frontot, amely 1976-ban Egyesült Tamil Felszabadítási Fronttá (TULF) vált - neve ellenére a függetlenségért folytatandó politikai harcot tűzve ki zászlajára. Ugyanebben az évben alapította meg Velupillai Prabhakaran a "Tamil Új Tigrisek" mozgalmat, amelyből 1976-ban létrejött a Tamil Eelam Felszabadító Tigrisei, az LTTE. Több más fegyveres csoport is alakult.
Mivel Bandaranaike intézkedéseinek hatására tizenöt százalékkal nőtt a munkanélküliség, az 1977. évi választásokon az UNP visszaszerezte a hatalmat és nem is engedte ki a kezéből 1994-ig, Chandrika Kumaratunga győzelméig. Az UNP 1978-ban új alaptörvényt fogadtatott el a parlamentben, amely létrehozta a jelenlegi, francia típusú elnöki kormányzási rendszert.
A tamil terrorista szervezetek (ekkor még nemigen lehetett őket gerillának nevezni) egymással is ellenséges viszonyban voltak. Akcióik felkorbácsolták a szingaléz szélsőségesek bosszúvágyát és alig két héttel az UNP-kormány hivatalba lépése után újra pogromokra került sor Sri Lankán. De nem csak revansról volt szó. A szociális feszültségek rendszeresen erőszakos megmozdulásokhoz vezetnek a szigeten. Az UNP rossz gazdasági körülmények között vette át a kormányrudat. Az állami szerepvállalást leépítő, a piacokat megnyitó intézkedések az egész lakosság életkörülményeire negatívan hatottak. A liberalizációt a hetvenes évek legvégén inkább a tamil vállalkozók tudták kihasználni, ami ellenük hangolta szingaléz konkurenseiket. Az élelmiszer-fejadagok eltörlése miatt a városi szegények elégedetlenségét könnyű volt a tamilok ellen fordítani. 1977-től minden második évben sor került szervezett tamilellenes megmozdulásokra, egészen 1983-ig, amely a legszörnyűbb pogromot és a nyílt háború kitörését hozta magával.
Uralomra jutása után az UNP politikai engedményeket tett a tamiloknak: eltörölte az arányosítási törvényt, az 1978-as alkotmányban Sri Lanka hivatalos nyelve mellé "nemzeti" nyelvként odakerült a tamil is. Ennek ellenére Jayawardene elnök tudta jól, kiket akar megnyerni magának. A tamilokra igazán csak addig volt szüksége, míg meg nem szerezte a köztársasági elnöki széket. Utána már a szingalézek kedvében kívánt járni. Az északi, vegyes lakosságú Száraz-vidéken széles körű öntözési programot indított el, aminek elsősorban a szingalézek voltak a haszonélvezői. "Az UNP egész jövőjét a Mahaweli- terv sikeres befejezésére teszem fel"- jelentette ki. Ez pedig a többségi etnikum megnyerését jelentette. A tamil földművesek helyzetét könnyítő projekteket leállították, amikor kiderült, hogy nincs elég pénz a nagyszabású terv végrehajtására.
Az ültetvényi tamilokat tömörítő szervezet kivált a TULF-ból és egy képviselője miniszteri tárcát kapott. Őket nem érdekelte különösebben a függetlenség kérdése, mivel a sziget belsejében, szingalézekkel vegyesen élnek. A TULF ugyan nem volt hajlandó részt venni a kormányban, de a nemzetiségi problémák megoldását célzó, minden párt részvételével megrendezendő kongresszuson igen.
A terrorcsoportok azonban nem kívántak tárgyalásokkal fecsérelni az időt. Fokozták tevékenységüket. Miután meggyilkolták a jaffnai rendőrfelügyelőt, a kormány szükségállapotot hirdetett és katonai erővel próbálta meg leverni az ellenállást. Ekkor (1979-ben) fogadták el az azóta is érvényben levő és sokat bírált terrorizmusellenes törvényt, amely lehetővé teszi a gyanúsítottak vádemelés nélküli előzetes letartóztatásban tartását akár másfél éven keresztül. A kongresszus lekerült a napirendről. A ceyloni tamilok a TULF helyett egyre inkább a fegyveres csoportok mögé sorakoztak fel.
A fokozódó tamil terrorizmusra és a gazdasági nehézségekre a szingalézek minden idők legvéresebb, jól szervezett tamilellenes pogromjával válaszoltak 1983 júliusában. A csőcselék a választási névjegyzékek alapján (!) járt házról-házra Colombóban és a vidéki városokban. A szingaléz boltokat, házakat megkímélték, sőt, ha egy-egy szingaléz háztulajdonosnak tamil bérlője volt, ügyeltek arra, hogy csakis a berendezésben tegyenek kárt. A tamilok üzemei, műhelyei célponttá váltak. A pusztítás így egyszersmind a konkurenciát is tönkretette. A legtöbb áldozat tamil volt - óvatos becslések szerint mintegy négyszázan, a tigrisek szerint kétezren -, 150 000 ember elmenekült a szigetről. A rendőrség napokig ölbe tett kézzel figyelte az eseményeket. A pogrom állítólagos kiváltó okáról, 14 szingaléz katona a tamil területeken történt megöléséről csupán a vérengzések kezdete utáni napon adott hírt a sajtó - szó sincsen tehát spontán népi felháborodásról. Az események tisztázására, a bűnösök megbüntetésére a mai napig nem történt semmilyen lépés. A nyílt háború abban az évben kezdődött.