Linkek: Uganda Democratic Coalition World Bank Profile Uganda- Pearl of Africa Uganda History Library of Congress/ Uganda Amnesty International/ Publications and news releases/ Uganda

 
 
 
 
 
 
 
 
 

Uganda 1962 óta áll háborúban saját magával: az etnikai, nyelvi és vallási különbségek ürügyként szolgálnak arra, hogy az ország népe még véletlenül se éljen békében egymással. Az elsõ elnököt 1966-ban  - Idi Amin hadseregének segítségével -  szorította ki a hatalomból a megválasztott legfõbb párt miniszterelnöke, Milton Obote. Obotét egy évvel késõbb Amin buktatta meg. Amin nem „kispályázott”, hatalomra kerülésekor egy vérbeli diktátorhoz méltó magatartást tanúsított: brutális kampányba kezdett, melynek során az ellenzéket letörölte a politika asztaláról, több száz ugandait küldött számûzetésbe és gyilkoltatott meg. 
A belpolitikai takarítás után Amin területeket próbált megszerezni a szomszédos Tanzániától, amire reagálva Julius Nyerere tanzániai elnök beavatkozott Uganda belügyébe. Nyerere intervenciója természetesen nem lepett meg senkit, mivel a tanzániai elnök jó barátja volt Milton Obotének (akinek egyben menedékjogot is adott), illetve õ bátorította fel az ugandai menekülteket Amin ellen. Nyerere megtámadta Ugandát, aminek hatására Amin elmenekült az országból. Uganda állapota ekkor közel sem volt rózsás: a gazdaság romokban hevert, polgári elégedetlenség tört ki, Amin maradék katonái pedig szerte az országban tomboltak. Obotét 1980-ban újra megválasztották, majd 1985-ben ismét megdöntötték. Végül 1986-ban a National Resistance Army (NRA) ellenõrzése alá került az ország, s az NRA vezére, Yoweri Museveni lett Uganda elnöke. 

10 évvel késõbb az ország még mindig nem volt teljes egészében a kormány ellenõrzése alatt. Három lázadó csoport, az 1987-ben alakult Lord’s Resistance Army (LRA), a West Nile Bank Front (WNBF), valamint az Uganda National Rescue Front II (UNRF2) terrorizálta az ország északi részét, teljesen leállítva ezzel Uganda fejlõdését. Az évek során a terrornak több ezer polgári áldozata volt, s mintegy 20.000 ember menekült el. A lázadó csoportok végül  - Ruandai és Kongó ex-harcosainak támogatásával -  alakítottak egy koalíciót Allied Democratic Forces (ADF) néven, amely az ország déli és nyugati részén terrorizálta a lakosságot. 

Számos lázadó csoportnak voltak és vannak háttérbázisai Szudánban és Zairében. Szudánból az SPLA harcosai (miután az SPLA gyõzött Szudánban), Zairéból pedig Laurent Kabila fegyveres erõi kergették ki az ugandai lázadók egy részét. Ezután Uganda területén a lakosság a lázadók atrocitásaitól szenvedett: fõleg az LRA katonái élvezték a mészárlásokat, illetve azt, hogy terrorizálhatják és megerõszakolhatják a kislányokat és nõket. A lázadók gyakran vittek magukkal gyermekeket, hogy aztán kiképezzék õket a harcra. 

Miután Uganda belekeveredett a szudáni polgárháborúba, az ugandai, szudáni (kormány) és kongói harcosok együttmûködtek egymás határai mögött. Az ugandai lázadókat szudáni és kongói harcosok segítették a Museveni ugandai elnök és kormánya elleni harcban, visszafelé pedig azon munkálkodtak, hogy lerombolják a Sudan´s People Liberation Army (SPLA) ugandai bázisait.

1999 márciusában szudáni lázadókat tartóztattak le, akik fegyvereket adtak el Uganda északi részében. A tudósítások arról is beszámoltak, hogy az ADF lázadói növelték aktivitásaikat a kongói határon.

Augusztus 14-én ugandai és ruandai alakulatok csaptak össze Kisanganihoz közel, a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-keleti részében. Az összecsapást Ruanda és Uganda több hónapja tartó feszült viszonya idézte elõ. A harcok a várost is elérték és folytatódtak, végül azonban Muszeveni ugandai elnök és Paul Kagame ruandai elnök-helyettes augusztus 17-én aláírták a tûzszüneti megállapodást. 

Késõbb Uganda észak-keleti részén a különféle törzsek harcosai lopták el egymás szarvasmarháit, ami ismét mészárlásokhoz vezetett. Az áldozatok ezúttal is fõleg nõk, gyermekek és idõsebbek voltak. Szeptember 14-én Muszeveni elnök bejelentette, hogy keményebben szándékozik fellépni a felfegyverzett marhatolvajok ellen. A kormány ezen szándéka miatt a klánok és a kormányerõk között gyakoriak voltak a véres összetûzések. Az ugandai kormány tisztában volt vele, hogy ha nem fegyverzi le a klánokat, akkor fennáll a veszélye annak, hogy azok kiirtják egymást. 

Az UNICEF egyik missziója látogatást tett a lázadók sújtotta északi övezetekbe, ahol a segélyaktivisták olyan lakosokkal találkoztak, akik a Lord´s Resistance Army milicistái elõl menekültek el. Egy szudáni emberjogi aktivista elmondása szerint a szudáni kormány is felelõs az Ugandában történtekért, hiszen Szudánban bázist és 
menedéket biztosít az LRA számára: az LRA 1994 óta aktívan tevékenykedik a szudáni kormány ellenõrzése alatt álló területeken. Az UNICEF becslése szerint 1995 óta az LRA több mint 9.000 gyermeket rabolt és kényszerített arra, hogy harcoljon, illetve szex rabszolgává váljon. 

Bár az LRA közismerten semmibe vette az emberi jogokat, Museveni elnök úgy nyilatkozott, hogy készül közeledni az LRA vezetõje, Joseph Kony felé, az LRA-nak amnesztiát és kormányposztokat ígérve, annak reményében, hogy ezzel véget ér a 12 éve tartó polgárháború. 
 

Fejlemények

December 8-án Yoweri Museveni Omar el-Besír szudáni elnökkel közösen Nairobiban megállapodást írt alá, amelyben mindkét fél ígéretet tett arra, hogy a két ország ismét felveszi egymással a diplomáciai kapcsolatokat és a régió békéjének megteremtésén fognak fáradozni. Az egyezményben ugyanakkor az is szerepelt, hogy lefegyverzik egymás terrorista csoportjait, tiszteletben tartják egymás országának szuverenitását és területi integritását, kicserélik a hadifoglyokat, amnesztiát adnak a harcosoknak, valamint véget vetnek annak, hogy egymás lázadóit támogassák. Csak két nap telt el, hogy az ugandai kormány felajánlotta az amnesztiát a lefegyverzésért cserébe, amikor az ADF harcosai Uganda nyugati részén megtámadtak egy börtönt: a támadás során öt ember életét vesztette, s 365 rab szabadult ki. 

2000 január végén Museveni elnök egy sajtótájékoztatón aggodalmát fejezte ki arról, hogy a szudáni kormány nem veszi komolyan az Ugandával kötött megállapodás pontjait. 
 

Ruanda és Uganda gazdasági érdekei Kongóban

2000 június elején a Kongó keleti felében fekvõ Kisangani városában ugandai és ruandai katonák csaptak össze. A véres ütközetben több mint 250 polgári személy vesztette életét, s a csata során Kisangani impozáns katedrálisát és több központi épületét lerombolták. Mint ismeretes, a ruandai katonák azért tartozkódnak a térségben, hogy a ruandai mészárlást követõen Ruandából elmenekült, a mészárlásért felelõs hutukat elkapják, s leszámoljanak a hutu Interahamwével. Ha azonban közelebbrõl is szemügyre vesszük Kongó természeti adottságait, s a ruandai katonák által megszállt területeket, azon nyomban más megvilágításba kerül Ruanda és Uganda célja. A ruandaiak által elfoglalt keleti rész ugyanis ásványkincsekben nagyon gazdag terület. A Kongóban fellelhetõ ásványkincseknek (arany, gyémánt, kobalt, réz, ón, mangán, cink, ólom, stb.) köszönhetõen Uganda és Ruanda jelentõs többletbevételhez jut, amivel egyrészt a háborút finanszírozza, másrészt...a politikai elit pénztárcáját gazdagítja. Ruanda fõvárosában (Kigali) arany-és gyémántügynökségek nyíltak, Észak-Kivu kávéit pedig Ruandán is Ugandán keresztül exportálják. Amíg a ruandaiak elsõsorban ex-Zaire keleti felét birtokolják, addig Uganda az északi részét tartja ellenõrzése alatt. James Kazini ugandai hadsereg parancsnok például már egy új provinciát hozott létre az ugandai katonák által elfoglalt északi részben (Az új provincia neve: Kibalelturi), s a területnek õ maga lett a kormányzója. Kigali pedig lényegében össze lett kapcsolva Dél-Kivu régójával, s a ruandai és az ex-zairei határ is már csak „elméletben” létezik. Ruanda gazdasági érdekei nemcsak a Kongóban könnyen fellelhetõ aranyra és gyémántra korlátozódik. Az ásványkincsek közül a nióbium 15 százaléka Afrikában található, az afrikai készlet 80 százaléka pedig éppen Kongóban. Tantál és kolumbium ugyancsak fellelhetõ Kivu régóban. A világ tantál készletének mintegy 80 százaléka Afrikában van, az afrikai készlet 80 százaléka pedig Kongóban. Ezek a speciális ásványkincsek nagyon jól tûrik a hideget és a forrót, illetve igen jól hasznosíthatók a nyújtható és ellenálló ötvözetekben. Számos beszámoló alapján nyilvánvaló, hogy ezen ritka ásványkincsek kongói kitermelését teljes mértékig Ruanda végzi a hadsereg és néhány nemzetközi cég (pl. a Kigaliban is képviselettel rendelkezõ amerikai Kenrow International of Gaithersburg) támogatásával. A tanzániai Daily Mail értesülése szerint (1999. jan. 14.) Kagame elnök-helyettesnek és James Kabare parancsnoknak több bányászati vállalatban és import-export cégben vannak érdekeltségei. A néhai Mobutu zairei elnök megbuktatásához vezetõ elsõ háború kirobbanása óta a konfliktus elemzõi több olyan bányászati vállalatot neveztek meg, akik a hadmûveletek pénzügyi támogatásáért cserébe elõnyös szerzõdésekhez jutottak Kongó keleti felében. Ilyen vállalat például az amerikai Barrick Gold Corporation, amelynek egyik részvényese az idõsebb George Bush volt amerikai elnök, illetve az ausztráliai Russel Ressources, akinek vezetõje David Agmon izraeli ex-tábornok. A kelet-kongói bizniszben ugyancsak érdekelt az ausztriai Krall és a kanadai Banro American Ressources. Az elsõ idõkben ezek közül a cégek közül néhányan szerzõdést kötöttek a Kabilához tartozó Comiex import-export társasággal (Kabila ekkor még lázadóvezérként tevékenykedett), s ezzel Kabila pénzelni tudta mozgalmát. Késõbb Gomában (Kivu régió „fõvárosa”) is alakult egy Sonex nevû cég, aki a régióban bányászott ásványkincsek értékesítésével foglalkozik. Az ásványkincsekben gazdag Kivu régióban tapasztalható gazdasági érdekek egyszerûen lehetetlenné tesznek mindenféle centralizációs törekvést a kongói vezetés és a nemzetközi közösségek részérõl.