|
Frissítve: 2000.07.01.
|
A konfliktus háttere A Szudánban kialakult helyzetért alapvetõen a gyarmatosítók a felelõsek. vajon mit gondoltak a britek akkor, amikor az egyiptomi vezetéssel karöltve összehozták ezt a közös fennhatóság alá tartozó országot? Szudánt ugyanis úgy sikerült összegyúrniuk, hogy az ország északi részét többségben muzulmán arabok, míg a déli részt fõleg animisták vagy keresztények lakják. Ennek megfelelõen a két országrész két idegen hatalom kezében volt: északot Egyiptom közigazgatta, a déli részt pedig Nagy-Britannia. Ilyen felállásban nem csoda, hogy az ország függetlenné válásakor (1956) délen polgárháború zajlott. A bantu rabszolgák ugyanis el szeretnének válni az ekkor még javában rabszolgatartó északtól. 700.000 halott és tizenhét év ellenségeskedés után végül 1972 március 3-án megszületett az Addis Abeba-i Egyezmény. Az egyezmény értelmében az ország egysége marad, de dél széles autonómiát élvezhet. A déliek élvezték is volna az egyezményben megszabott autonómiájukat, ha nem szólt volna közbe az olajüzlet. Délen ugyanis olajlelõhelyekre bukkantak, s bizony ezen értékes területekre az északi vezetés (Kartúm) igényt tartott. Kartúm szándéka délnek nemcsak azt jelentette, hogy ezentúl a déliek egy gazdag bevétel forrástól esnek el, hanem azt is, hogy elveszik tõlük az adott területet. A déliek természetesen tüntettek az északi határozat ellen, amire Kartúm azzal válaszolt, hogy északra vezényelte a déli katonákat, amely aktus az Addis Abebában megkötött egyezménnyel szöges ellentétben állt. A déliek ekkor gerjedtek csak igazán haragra, többen dezertáltak a hadseregbõl. A dezertõrök közül nagyon sokan Etiópiába menekültek, ahol John Garang ezredeshez csatlakoztak. Mindez 1983-ban történt, abban az évben, amikor az északi vezetés úgy határozott, hogy az északon érvényben lévõ iszlám törvénykezést (sária) az egész országra kiterjeszti. Ekkor dél-szudáni lakosok és John Garang által alapított Szudán Népének Felszabadító Hadserege (SPLA – Sudan People’s Liberation Army) harcolni kezdett a vallási autonómiáért. Az SPLA-ból 1991-ban két frakció alakult: az egyik SPLA-Mainstream néven továbbra is a vallási autonómiát követelte, míg a Dél-Szudáni Függetlenségi Mozgalom (SSIM – South Sudan Independence Movement) dél teljes függetlenségét kívánta elérni. A két frakció nem csak a vezetés, de egymás ellen is harcolt. A John Garang által vezetett SPLA pozíciója erõsödött azzal, hogy összefogott a Nemzeti Demokratikus Szövetséggel (NDA – National Democratic Alliance). 1996-ban a szudáni vezetés békemegállapodást írt alá hét SPLA-tól független etnikai-alapú frakcióval, és szabad önrendelkezést biztosított dél-Szudánnak, továbbá elismerte Szudán multi-etnikai mivoltját. Mikor John Garang elutasította a megállapodás aláírását, Omár al-Basír szudáni elnök kinevezte az egyik frakció vezetõjét dél-Szudán átmeneti kormányfõjének.1997 októberében béketárgyalások kezdõdtek Nairobiban a kartúmi kormány és az SPLA között abból a célból, hogy találjanak egy mindkét fél számára elfogadható megoldást. A tárgyalások aztán megszakadtak, és az SPLA figyelmeztette a kormányt, hogy nem lesz tûzszünet. A vezetés és az SPLA kapcsolata holtponton volt, a harcok folytatódtak, melyek során becslések szerint 1991 óta kétmillióan vesztették életüket. Az újabb béketárgyalásokra csak 1998 tavaszán került aztán sor, a referendumban új alkotmányt ajánlottak, mely június 30-án lépett életbe. A pártok megállapodtak a humanitárius segélyek szabad áramlásában is. Újabb találkozót helyeztek kilátásba, három hónappal késõbbre Addis Abebaba (Etiópia fõvárosa). Pár hét alatt komoly problémává vált az éhínség, ami a külföldi újságok címlapjaira is felkerült. Ennek ürügyén a frakciók tovább harcoltak. A segélyszervezetek – miután nehezen tudták csak az életvitelhez szükséges minimumokat elõteremteni – megpróbálták jobb belátásra téríteni a frakciókat. Talán ennek köszönhetõ, hogy július közepén az SPLA három hónapos tûzszünetet hírdetett, hogy lehetõvé váljon a többszázezer dél-szudáni éhezõ számára a táplálék-ellátás. A kartúmi vezetés augusztus elején jelentette be a tûzszünetét. Szeptemberben arról érkezett hír, hogy mind a kormány, mind a felkelõk segélyszállítmányokat sikkasztanak, míg Núba és még sok más terület egyátalán nem kap a szállítmányokból. Októberben felfüggesztették a tûzszünetet, a kormány pedig támadás-sorozatot indított az SPLA mentõkötele, a felszállóhelyek ellen. Délen, ahol a humanitárius fegyverszünet hivatalosan 1999 április végén szûnt meg (miután egy segélyszervezet munkatársát meggyilkolták), a harcok tovább folytatódtak. Az SPLA jelentette, hogy az összecsapások kulcsfontosságú olajmezõkre is kiterjedtek. Júliusban segélyszervezetek adtak hírt arról, hogy a kormány által irányított hadsereg polgári terrortámadásokat hajtott végre, és nõket, gyermekeket fogott be rabszolgának. Az ENSZ világélelmezési programja figyelmeztetést adott a közelgõ éhhalálról, amely 150.000 délkelet-szudánit fenyegetett. A béketárgyalások negyedik fordulóját Nairobiban rendezték július 23-án. Ezeken a tárgyalásokon már mindkét fél tett kisebb erõfeszítéseket. Augusztusban Kartúm két hónapos tûzszünetet jelentett be, amit aztán - 2000 januárig - három hónappal meghosszabbítottak. Ezt az SPLA szkeptikusan fogadta, arra gondoltak, hogy valami trükkrõl van szó, amely lehetõvé teszi, hogy az SPLA-t északon megtámadják. Az ENSZ nyomozni kezdett az ügyben, hogy a szudáni légierõ dobott –e bombákat SPLA célpontokra. Továbbá erõfeszítések tett arra, hogy a rabszolgaságot visszaszorítsa, mivel ezek mindig is konfliktusforrások voltak a különbözõ törzsek között. Szudánban ugyanis nem ritka jelenség, hogy a kormány közremûködésével délrõl embereket rabolnak el, akiket aztán északon eladnak rabszolgának. Egy október végi közvéleménykutatás
szerint a szudániak többsége 10 év katonai vezetés
után visszatérne a demokráciához. Decemberben
Basír három hónapra szükségállapotot
rendelt el Szudánban, és feloszlatta a parlamentet. A törvényhozás
épületét és Kartúm fõbb pontjait
a hadsereg megszállta. Hasszán al-Turábi
- a hatalmon lévõ Nemzeti Iszlám Front (NIF)
vezetõje (egyben a szudáni iszlámista rendszer fõ
ideológusa) - puccsnak nevezte Basír lépését.
Az elnök döntése mögött a szudáni vezetésen
belül kialakult viszályok állnak.
Fejlemények 2000 januárjában a
Human
Rights Watch jelentette, hogy a kartúmi vezetés visszaél
az enberi jogokkal.
Február elején Riek Machar, Basír elnök segédje lemondott posztjáról. Szintén februárban, a szudáni légierõ egy általános iskolát bombázott, melynek során 14 gyermek és egy tanár vesztette életét. Egy kormányszóvivõ az eset kapcsán azonban úgy nyilatkozott, hogy a bombák jó helyen, egy lázadók által fenntartott katonai támaszponton értek célba. A kormányszóvívõ szerint a lázadók szándékosan telepítettek oda polgári személyeket. |
