Ki kivel van?Afganisztánban jelentős nagyságú tadzsik és üzbég kisebbség él (erről lásd Etnikumok című írásunkat). Nemzetiségi szempontból ők alkotják az Északi Szövetség gerincét. Az 1991 óta független Tadzsikisztán és Üzbegisztán etnikai alapon támogatja őket, de ennél többről is szó van. A tálibok menedéket adnak az üzbég és tadzsik kormányok ellen szervezkedő iszlám terroristáknak. Korábban a Rabbani elnök vezette afganisztáni tadzsikok támogatták a tadzsikisztáni felkelőket, de ez a tálibok eljövetele óta a múlté. A felkelők nagy része 1997-ben kiegyezett a kormányerőkkel, akik engedélyezték a szintén tadzsik nemzetiségű Maszúd parancsnoknak, hogy Tadzsikisztán területén ellátóbázist tartson fenn. Ezen keresztül áramlik az utánpótlás a Pandzs'sir-völgybe az említett országokból, de Iránból és Oroszországból is.
A síita Irán Pakisztán befolyásának ellensúlyozására az Afganisztán középső, nehezen megközelíthető területein élő hazaráknak nyújtott segítséget már a szovjetek elleni dzsihád (szent háború) óta. A hazarák az irániak hitsorsosai, a szunnita tálibok elől nagy számban menekültek annak idején Mazár-i-Sarífba. A tálibok 1998-ban, a város végleges elfoglalásakor tömegmészárlást rendeztek közöttük. Megöltek tíz iráni diplomatát is, akik miatt majdnem háború tört ki a síita állam és Afganisztán között. A Talibán ráadásul támogatja az "eretnek" Irán ellen harcoló különböző szunnita terroristákat is. Oroszország nem szeretné elveszteni befolyását a volt szovjet közép-ázsiai köztársaságok felett, amelynek neokommunista vezetőivel kölcsönösen kielégítő viszonyt tart fenn. Egy fundamentalista hatalomátvétel súlyosan destabilizálná a Független Államok Közösségét. Vonzó példa lehetne a többi közép-ázsiai köztársaság iszlámista ellenzéke és az Oroszországi Föderáció területén élő muzulmán kisebbségek számára. A területre a szovjet időkben bevándorolt oroszokat fizikai létükben fenyegetné. Az Északi Szövetségnek nyújott feltételezett, ám nem bizonyított kínai és indiai segítség oka a terrorizmus elleni harc. A tálibok támogatják a muzulmán terroristákat a nyugat-kínai Hszincsiang tartomány mohamedán ujgurjai illetve az indiai Kasmír lázadói között. Kína ezenkívül szeretne gátat vetni a Hszincsiangon keresztül beáramló ópiumnak, aminek a termelését a tálibok eltűrik, sőt, bátorítják. A másik oldalon a Talibánt magánszemélyek látják el pénzzel, felszereléssel Szaúd-Arábiából és az Öböl-menti emirátusokból. Ennek ideológiai oka van: az "igazi iszlám" terjesztése és az igazhitűek felszabadítása az iszlámellenes hatalmak uralma alól. Ami az amerikaiakat illeti, a Bush-, majd Clinton-adminisztráció a szovjet kivonulás után Pakisztánra hagyta az afgán kérdés kezelését. Az elemzők szerint a kilencevenes években az Egyesült Államok hozzáállása Afganisztánhoz telve volt naivitással, valamint veszedelmes előfeltevésekkel. Rögtönözve reagáltak a történésekre, stratégia nélkül. Fogalmuk sem volt a tálibok jelentette veszélyről. Azt tudták, hogy síita- és Irán-ellenesek (ez eleve jól hangzott Washingtonban), és feltételezték, hogy nyugatbarátok lesznek. Ráadásul elhitték, hogy nem kívánják uralmuk alá vonni az országot, csupán kitakarítják az évek óta egymást gyilkoló mudzsahedin milíciákat, aztán szépen lelépnek a színről. Ha mégsem, legfeljebb valamiféle szaúdi-típusú rendszerre számítottak, alkotmányosság nélküli emirátusra, iszlám törvénykezéssel és amerikai koncessziós olajvezetékekkel. 1995-97 között komoly tárgyalások folytak egy, a közép-ázsiai köztársaságokból dél felé, Afganisztánon és Pakisztánon át az Arab-tengerhez vezető kőolaj- és gázvezeték megépítéséről, amelyért az amerikai Unocal és az argentin Bridas társaság versengett. Az Unocalt végül kigolyózták, a kenyai és tanzániai amerikai követségeket Oszama bin Laden, a tálibok vendége és harcostársa emberei a levegőbe röpítették. A tálibok, a pakisztániak és a konfliktusban nyilván nem véletlenül semleges Türkmenisztán tavaly bejelentették, hogy a vezetéket márpedig megépítik. A robbantások miatt hozott amerikai és ENSz-szankciók óta a tálibok és az Egyesült Államok viszonya enyhén szólva fagyos. Az amerikai kormány 1998 augusztusában bin Laden terrorista-kiképző táborai ellen cirkáló rakétákkal támadásokat hajtott végre. Amerika hirtelen felfedezte, hogy a Talibán lábbal tiporja az emberi jogokat, különösen a nők jogait. Bár hivatalosan nem nevezték Afganisztánt terrorista államnak, a jóindulatú semlegességnek vége. A tálibok legfőbb támogatója Pakisztán. Az ország a szovjet invázió óta menedéket nyújtott a mudzsahedineknek és több millió afgán menekültnek. Nem csupán a szovjet terjeszkedés megállításáról volt szó. Az afgán-pakisztáni határ mindkét oldalán pastuk élnek, akiket (papíron) az 1893-as Durand-szerződés választott el egymástól. A valóságban a nehezen ellenőrizhető hegyvidéki területeken mindig is megvolt a lehetőség a kapcsolattartásra. A pastuk száz éve szeretnének újra egyesülni, ha lehet, a kabuli kormány alatt. (Tulajdonképpen ők nevezik magukat afgánoknak, s róluk kapta nevét az ország.) Pakisztán azonban nem kívánt lemondani Beludzsisztánról és az Északnyugati Tartományról, ahol a legtöbb pakisztáni pastu él. Szívesebben csatolta volna saját területéhez az afganisztáni pastu területeket, vagy ha ez nem megy, legalább a politikai-gazdasági befolyását kívánta kiterjeszteni a szovjet uralom után eljövendő afgán kormányra. Ezért adtak meg minden segítséget Gulbuddin Hekmatjar mudzsahedin csoportjának. Majd amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a pastu vezér nem képes egyesíteni Afganisztánt, a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI felfegyverezte a tálibokat. A tálibok a pakisztáni afgán menekülttáborok medreszéiben (vallási iskolák) tanuló fiatal, tizenéves fiúk voltak. A pénzről a szaúd-arábiai fundamentalisták, az ideológiai felkészítésről a falusi pastu mullahok (papok), a kiképzésről és a felszerelésről a pakisztáni titkosszolgálat gondoskodott. Robbanó elegy keletkezett: a tálibok uralmuk alá hajtották csaknem egész Afganisztánt. Csakhogy szó sincsen a helyzet normalizálódásáról. Az Északi Szövetséget nem sikerült megtörni, a tálibok a hadiállapotra hivatkozva hozzá sem kezdtek az ország újjáépítéséhez. Virágzik a csempészet és a kábítószertermelés. Az ópium és heroin egy része Pakisztánba kerül. Immár a törvényes pakisztáni kormány ellen szervezkedő fanatikusoknak is menedéket, fegyvereket, kiképzést nyújtanak. Az ideológia hatása kezd visszacsapni pakisztáni területre is: Beludzsisztán és az Északnyugati Tartomány mind több pastu falujában vezetik be a tálibok előírásait. |
